csak nem megy a teljes őszinteség.

Nem vagyok még felkészülve rá, hogy nyilvános legyen, ki vagyok. Most azt érzem, akkor nem tudnék teljesen őszinte lenni sok kérdésben. Épp ezért eltűntem egy kicsit, ugyanis most volt a 40. születésnapom. Ha a napján írok róla, az egyértelmű, így talán nem annyira. (Bár, ha egyszer rájönnek a szeretteim, ki vagyok én igazán, ezer és ezer vicc és élcelődés céltáblája leszek emiatt!)

Szóval, születésnap. A kor nem visel meg, már évek óta negyvennek vallom magam. És még pár évig ez így is marad :)
Mindezek ellenére hozott pár meglepetést a dátum. Meglepetésbuli a gyerekeim szervezésében. Igazi barátokkal, tényleg meglepődve. Összefogással, amit nem gondoltam. Bulival, zenével, pálinkával, szerelemmel. Tökéletes este volt!
Itt volt a másik felem, aki nem a másik felem... Évek óta vagyunk egymásnak, mégis most először voltunk együtt ilyen ünnepen. Fantasztikus érzés volt. Boldog voltam. 

De csak voltam :( Megbánta, hogy jól érezte magát velem. Fél. Borzasztóan. Gondolom, ennek az lesz az ára, hogy hetekig nem láthatom majd. Talán nagyon buta vagyok, de ennek ellenére azt gondolom, hogy megérte! Nekem megérte. Szerintem neki is. Ok nélkül fél. De nem hiszi el. Nem is fogja még sokáig. Talán majd egyszer elhiszi, hogy vannak barátai. Igaziak. És rájön arra is, kik azok. Akkor majd megérti, hogy nem kell félnie, mert közös barátaink mindkettőnket szeretnek. Nagyon.

Barátok. Mennyi csodát jelent ez a szó! Negyven év alatt azért megfordul egy-két ember az életünkben. Sajnos cserélődnek is. Nekem az elmúlt hónapokban bőven volt lehetőségem ezt megtapasztalni. Vesztettem el olyanokat, akiket öröknek hittem. És örökre nyertem olyanokat, akikről azt gondoltam, csak rövid időre a kényszer hozta. Néha csodálkozva figyelem az átalakulásokat, néha sírok miatta, néha túlcsordul a lelkem. De most azt gondolom, olyan szilárd kör alakult ki, amin már semmi nem változtat. Ők vannak nekem, és maradnak is. Érzem, szeretnek, érzem, szeretem őket. Nem szavakkal. Lélekkel. Tettekkel. Belülről.

És hát persze ott vannak a fantasztikus gyerekeim, akik ezt a csodát adták nekem. Hihetetlenek! Megcsinálták anélkül, hogy bármit megsejtettem volna! Volt gyanúm pár héttel előtte, de teljesen elaltatták. Nagyon ismernek :) Tudták, mit fogadok el, mit nem, minek fogok igazán örülni. Nem estek túlzásba annak ellenére, hogy fantasztikusan kitalálták, és még fantasztikusabban végig is csinálták! És a legjobb? Éreztem, kamaszok ide vagy oda, mennyire szeretnek! Kell ennél több???

A tanulság:

Negyven vagyok. Boldog vagyok. Az élet szép!

Anya vagyok. Talán nem nagybetűs, biztosan nem tökéletes, valószínűleg nem is a legjobb. De anya vagyok. Három gyerekkel. Három kamasszal. Három majdnem felnőttel.

Nem könnyű!

Nem vagyok egy mai csirke már, a negyvenes korosztályhoz tartozok. (Jut eszembe: Negyven vagyok, velem ne...) Talán azért sem könnyű most, mert már fárad a testem, keményedik a lelkem, dacos az akaratom, nem tudom. Nem mintha huszonévesen könnyebb lett volna, mikor mindenki apró volt, én meg tapasztalatlan. De az más. Akkor mindenhez kellettem, minden percet kitöltöttek, 24 órás figyelmet igényeltek.

Most önállósodnak.

Van aki felnőtt, úgy igazán. Néha ő a mi anyánk. Okoz bőven lelkiismereti problémát, mikor diákmunka után hazajön, és ő főzi a vacsorát. Tudom, szívből-szeretetből teszi, de talán mégsem ez lenne a dolga.

Van aki nem tudja, fel akar-e nőni. Ő hol kisgyerek, aki az ágyamba bújik. Hol támaszt nyújtó felnőttecske, aki a legrosszabb napokon is megnevettet minket.

Van, aki elment. Lassan egy hónapja nem él velem. A legkisebb, aki nem is kicsi. De döntött, az édesapjához költözött. Talán igaza lesz, ő ott lesz boldog ember. 

Nehéz elfogadni.
Nehéz átélni.
Nehéz mindig mosolyogni.

Felnőnek.

Önállóak.

Döntenek.

Élnek.

Nekem már csak az marad, hogy minden szeretetemmel a szívemben, minden erőmmel a lelkemben mögöttük álljak. Biztassak, lelkesítsek, támogassak.

Legyek ott, ha kell egy váll.

Ha sírni kell.

Ha nevetni kell.

Ha otthon kell.

Itt vagyok. Anya vagyok. Talán nem a legjobb, de igyekszem. 

Ha kicsit is jól csináltam eddig, akkor ők is tudják-érzik: itt vagyok. Itt leszek. Mindig.

Ugye tudják?