A Nő. Igen, így nagybetűvel.

Szeretnék az lenni. Legbelül. Érzésben.

Már három gyermekes anya voltam, majdnem harminc éves, amikor egy Úr (tényleg!), akit nagyra becsülök, tisztelek, azt mondta nekem, én vagyok a legnőiesebb nő az egész irodaházban. Mit mondjak, nem hittem el neki! Soha nem éreztem magam Nőnek. Még csak lánynak sem. Bátyám van, fiúk között nőttem fel, soha nem voltam szoknyás-kopogóscipős-rózsaszín kislány. Ő mégis látott, érzett bennem valamit. Ami meglepett, amit nem értettem, nem akartam elfogadni. 

De elmagyarázta: erről nem tehetek, nem mutathatom ruhákkal, ékszerekkel, frizurával. Ez bennem van, ha akarom, ha nem. Most sem igazán hiszem ezt magamról, de elindított egy irányba. Talán valamivel tudatosabban kezelem, hogy nőnemű vagyok. Talán kicsit jobban figyelek azóta. Bár ma is inkább farmeres-pólós-tornacipős csaj vagyok.

Be kell vallani: az igazi változás 30 után kezdődött, és a válás után erősödött :) És azt is vállalnom kell, hogy a visszajelzések nagyon sokat segítettek! Igaz, itt már nem volt mindenki Úr, sokkal inkább, férfi, pasi... Volt idő, mikor az Urak társasága nem érdekelt. :) Mást akartam. Akkor az kellett, hogy tényleg érezzem, nőből vagyok. Nem tudom, mennyire elítélendő, büszke sem vagyok rá, de az is én voltam. Egy húzós évig. Jó, semmi vadat, semmi extrát nem tettem, de azért megszereztem, amit akartam... És egy év bőven elég volt belőle!

Ma? nyugodt vagyok. Lassacskán Nő is leszek. Érzem. Ott legbelül. Büszke vagyok rá, hogy nőből vagyok. Élvezem. használóm, óvom és megbecsülöm.

Mosolyogva viselem.