csak nem megy a teljes őszinteség.

Nem vagyok még felkészülve rá, hogy nyilvános legyen, ki vagyok. Most azt érzem, akkor nem tudnék teljesen őszinte lenni sok kérdésben. Épp ezért eltűntem egy kicsit, ugyanis most volt a 40. születésnapom. Ha a napján írok róla, az egyértelmű, így talán nem annyira. (Bár, ha egyszer rájönnek a szeretteim, ki vagyok én igazán, ezer és ezer vicc és élcelődés céltáblája leszek emiatt!)

Szóval, születésnap. A kor nem visel meg, már évek óta negyvennek vallom magam. És még pár évig ez így is marad :)
Mindezek ellenére hozott pár meglepetést a dátum. Meglepetésbuli a gyerekeim szervezésében. Igazi barátokkal, tényleg meglepődve. Összefogással, amit nem gondoltam. Bulival, zenével, pálinkával, szerelemmel. Tökéletes este volt!
Itt volt a másik felem, aki nem a másik felem... Évek óta vagyunk egymásnak, mégis most először voltunk együtt ilyen ünnepen. Fantasztikus érzés volt. Boldog voltam. 

De csak voltam :( Megbánta, hogy jól érezte magát velem. Fél. Borzasztóan. Gondolom, ennek az lesz az ára, hogy hetekig nem láthatom majd. Talán nagyon buta vagyok, de ennek ellenére azt gondolom, hogy megérte! Nekem megérte. Szerintem neki is. Ok nélkül fél. De nem hiszi el. Nem is fogja még sokáig. Talán majd egyszer elhiszi, hogy vannak barátai. Igaziak. És rájön arra is, kik azok. Akkor majd megérti, hogy nem kell félnie, mert közös barátaink mindkettőnket szeretnek. Nagyon.

Barátok. Mennyi csodát jelent ez a szó! Negyven év alatt azért megfordul egy-két ember az életünkben. Sajnos cserélődnek is. Nekem az elmúlt hónapokban bőven volt lehetőségem ezt megtapasztalni. Vesztettem el olyanokat, akiket öröknek hittem. És örökre nyertem olyanokat, akikről azt gondoltam, csak rövid időre a kényszer hozta. Néha csodálkozva figyelem az átalakulásokat, néha sírok miatta, néha túlcsordul a lelkem. De most azt gondolom, olyan szilárd kör alakult ki, amin már semmi nem változtat. Ők vannak nekem, és maradnak is. Érzem, szeretnek, érzem, szeretem őket. Nem szavakkal. Lélekkel. Tettekkel. Belülről.

És hát persze ott vannak a fantasztikus gyerekeim, akik ezt a csodát adták nekem. Hihetetlenek! Megcsinálták anélkül, hogy bármit megsejtettem volna! Volt gyanúm pár héttel előtte, de teljesen elaltatták. Nagyon ismernek :) Tudták, mit fogadok el, mit nem, minek fogok igazán örülni. Nem estek túlzásba annak ellenére, hogy fantasztikusan kitalálták, és még fantasztikusabban végig is csinálták! És a legjobb? Éreztem, kamaszok ide vagy oda, mennyire szeretnek! Kell ennél több???

A tanulság:

Negyven vagyok. Boldog vagyok. Az élet szép!